01-02.kép Vég-halom
"Úgy volt az régen, hogy a királyok meg a vezérek hiába kötöttek békét, a katonáknak meg a falusi embereknek csak nem volt békéjük. Mert ha az útban csak egy magyar meg egy török is találkozott, bizony nem tudtak azok békében elmenni egymás mellett. Kard ki, kard, oszt az egyik ott hagyta a fogát, már hol a török, hol a magyar, amelyik gyengébb volt. Egyszer is egy magyar katona baktatott itt az úton, egy török silbak pedig ott szunyókált lován a Véghalom tetején.
Alighogy meglátta a magyar a törököt, mindjárt oda göcögött, de nem azért, hogy csak úgy levágja, hanem felköltötte, oszt azt mondta neki, hogy: 'na testvér, vagy én, vagy te, de valamelyikünk itt marad!' Összecsaptak, megvívtak, oszt a török dőlt el; a magyar pedig, mint aki legjobban végezte a dolgát, a török lovára kapott s odébb lovagolt. Igen ám, csakhogy az volt akkor a szokás, hogy amelyik község határában halott törököt találtak, az a község száz aranyat tartozott fizetni, vagy pedig azé a községé lett a dülő, amelyik a száz aranyat megfizette. Véghalom akkor Szelevényhez tartozott, de mivelhogy ez nem tudott fizetni, Kürth váltotta magához."
Forrás: SzendreyZs. 1921: Történelmi népmondák.
Adattár. Ethnographia XXXII. 133
